Nincs szökőárriasztás
Megremegett Japán északkeleti része
Az amerikai földtani hivatal (USGS) közölte: hatos erősségű földrengés rázta meg kedden Japán északkeleti részét. A japán hatóságok nem adtak ki szökőárriasztást.
2012.03.27 15:59MTIA föld közép-európai idő szerint 13 órakor mozdult meg Ivata prefektúra magasságában, a Csendes-óceánban, fészke becslések szerint a tengerszint alatt 10 kilométerre volt – közölte az USGS.
A japán meteorológiai hivatal előzőleg 6,4-re becsülte a földmozgás erősségét. "A tenger szintjében okozhat változást a földrengés, de nem várhatók károk"- közölte a hivatal.
A keddi földrengés érintette térségekből nem jelentettek semmilyen, az atomlétesítményekre vonatkozó káresetet az NHK japán közszolgálati televízió jelentése szerint.
Helyi médiaértesülés szerint eddig sem halálos áldozatról, sem sebesültekről nem érkeztek jelentések.
2011. március 11-én egy 9-es erősségű földrengés következtében óriás szökőár alakult Japánban, amely elpusztította a part menti falvakat. Tizenkilencezer ember halt meg vagy tűnt el. A szökőár Fukusimában a világ 1986 óta legnagyobb atomerőmű-katasztrófáját idézte elő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


