Aggódik az ENSZ
Görögországban is tombol a rasszizmus?
Megugrott a rasszista támadások száma a gazdasági válság sújtotta Görögországban - közölte szerdán az ENSZ menekültügyi szervezete és több emberi jogi csoport.
2012.03.21 18:55MTIA szóban forgó szervezetek aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy Athén utcáin egyre gyakrabban követnek el rasszista jellegű erőszakos cselekményeket. Ezek egy részét feketébe öltözött radikálisok követik el, akik kutyával "járőröznek" az utcákon.
Tavaly október és idén január között több mint 60 támadás történt, s 12 áldozat súlyos sérüléseket szenvedett - derült ki a világszervezet menekültügyi főbiztosságának (UNHCR) és különböző görög csoportoknak a jelentéséből.
A szervezetek szerint a görög hatóságok nem fordítanak kellő figyelmet ezekre az esetekre, melyek egy részében feltételezhetően még a rendőrség is érintett volt.
Kosztisz Papaioannu, a görög Emberi Jogok Nemzeti Bizottságának vezetője ezzel összefüggésben úgy fogalmazott, hogy a Görögországot sújtó akut gazdasági válság minden bizonnyal súlyosbítja a problémát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


