Félretették
Misét mutattak be Kairóban az elhunyt kopt pápa tiszteletére
Több ezer kopt keresztény vett búcsút vasárnap egy Kairóban bemutatott misén az előző nap elhunyt III. Senudától, a kopt egyház fejétől.
2012.03.18 13:18MTIA legnagyobb közel-keleti keresztény egyház vezetőjét 88 éves korában érte a halál. Holttestét a Szent Márk székesegyházban ravatalozták fel, a misét Pakhomiosz püspök mutatta be. Ez a főpap gyakorolja ideiglenes jelleggel a kopt egyházfő feladatait mindaddig, amíg döntés nem születik III. Senuda utódáról.
Vasárnap megérkeztek Egyiptomba az első kopt egyházi személyiségek, hogy részt vegyenek az elhunyt pápa temetésén. Az Al-Ahram című kairói újság egyházi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a hivatalos gyászmise után egy észak-egyiptomi sivatagi kolostorban helyezik végső nyugalomra III. Senudát. Ez volt az elhunyt végakarata.
A Kairótól 110 kilométerrel északra fekvő Vádi Natrún kolostorába száműzte a néhai Anvar Szadat egyiptomi elnök 1981-ben Senudát, akit azzal vádolt, hogy "viszályt szít" az arab ország muzulmán és keresztény lakosai között. Szadat utóda, Hoszni Mubarak alatt (1982-2011) a kopt egyházfő visszatérhetett hivatalába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


