Szegény féherfejű rétisas
Vallási célból ölhetnek az arapahók amerikai címerállatot
Engedélyt kapott egy indián törzs rétisas elejtésére az Egyesült Államokban, de csakis vallási célból.
2012.03.17 21:24MTIAz aparahóknak három évnyi jogi harc után sikerült elérniük, hogy végezhessenek az amerikai címerállat két példányával. A törzs arra hivatkozott bírósági kérelmében, hogy a rétisasok vadászatának tilalma sérti vallásuk gyakorlásának jogát. A beadványt, amely még tavaly született, végül a törzs javára bírálta el az ügyben döntő szövetségi bíróság.
Az Egyesült Államokban törvény tiltja a fehérfejű rétisas vadászatát, vallási ceremóniákhoz az indiánok a kormánytól kérhetnek sastollakat és -testrészeket, amelyeket a hatóságok kifejezetten ezért raktároznak.
A madárfajtát a kihalástól fenyegetettnek ítélték 1995-ben, de 2007-re az állomány örvendetesen megszaporodott, úgyhogy lekerült a veszélyeztetettek listájáról. Ugyanakkor továbbra is védett maradt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


