Tragédia
Döbbenet és kétségbeesés maradt a svájci buszbaleset nyomában
Döbbenet és kétségbeesés uralkodott szerdán Leuven elővárosában, a heverlee-i St. Lambertus katolikus iskolánál, amikor a Svájcban előző este buszbalesetet szenvedett gyermekek szülei összegyűltek, hogy együtt utazzanak a tragédia helyszínére.
2012.03.14 14:14MTIEbből az iskolából 24 gyermek vett részt a sítúrán. Némely szülő már annak tudatában érkezett, hogy a gyermeke megsérült ugyan, de túlélte a katasztrófát. Nyolc tanulóról azonban egyelőre nincs hivatalos értesítés - mondták az összegyűlt újságíróknak. E nyolc gyermek szülei magukba roskadtan várakoztak az indulásra.
"Magam is alig tudom visszatartani a könnyeimet" - mondta Dirk De Gendt, a St. Lambertus templom plébánosa, az iskolatanács tagja, aki pszichológusokkal együtt igyekezett lelket önteni az elkeseredett hozzátartozókba.
Megjelent Andre-Mutien Leonard, Belgium római katolikus érseke is. Az iskola egyik oktatójáról és egy felnőtt segítőről már hivatalosan is tudni lehet, hogy életét vesztette a balesetben.
Heverlee számos iskolája egyetlen nagy, közös intézményrendszert alkot a közeli leuveni katolikus egyetemmel, Flandria - és egyben Belgium - leghíresebb felsőoktatási intézményével. A buszon a St. Lambertus iskola diákjain kívül egy másik flamand város, Lommel egyik iskolájából való gyerekek voltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


