A Nemzetközi Büntetőbíróság előtt a helye
Sarkozy: Aszad gyilkos
Gyilkoshoz hasonlította Bassár el-Aszad szíriai elnököt a francia államfő, és sürgette "humanitárius folyosók" létesítését, amelyen keresztül a segély eljuthat Szíriába, a menekültek pedig elmenekülhetnek az arab országból.
2012.03.14 13:26MTI"Humanitárius korridorok kellenek, ezért el kell érnünk az orosz és a kínai vétó visszavonását" - mondta Nicolas Sarkozy az Europe-1 rádiónak.
Az ENSZ Biztonsági Tanács öt állandó tagállama - Franciaország mellett az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kína és Oroszország - egyelőre nem tud megállapodni arról, hogyan vessenek véget a Szíriában dúló erőszaknak. A világszervezet becslése szerint csaknem 8 ezer ember halt meg a közel-keleti országban azóta, hogy egy éve rendszerellenes megmozdulások kezdődtek, és a biztonsági erők kímáletlenül fellépnek a tiltakozók ellen.
"Aszad ma úgy viselkedik, mint egy gyilkos, felelnie kell majd tetteiért a Nemzetközi Büntetőbíróság előtt" - jelentette ki a francia elnök. Leszögezte ugyanakkor, hogy az ENSZ felhatalmazása nélkül "a francia haderő semmiképpen sem avatkozhat be" Szíriában. A közel-keleti ország egykoron Franciaország gyarmata volt.
Sarkozy kitért arra is: Angela Merkel német kancellár még a francia elnökválasztás előtt bizonyosan ellátogat Franciaországba, de nem azért, hogy mellette kampányoljon. "Egy választási kampány, az francia belügy" - mondta. "Európai ügyekről fogunk tárgyalni" - tette hozzá.
A Handelsblatt című német üzleti lap hétfőn azt írta, a korábbi tervekkel ellentétben mégsem vesz részt Angela Merkel a francia elnök választási kampányában.
A német üzleti lapot Sarkozy pártja, a konzervatív UMP arról tájékoztatta, hogy egyetlen kampányeseményt sem terveznek Merkel részvételével. A Handelsblatt akkor még azt írta, hogy hivatalosan egyik fél sem jelenti majd be, miszerint Merkel mégsem vesz részt a Sarkozy-kampányban, és mindkét oldal arra törekszik, hogy csendben feledésbe merüljön az elképzelés a két politikus nevének összevonásával Merkozy néven is emlegetett páros közös fellépéséről.
Április 22-én tartják a francia elnökválasztás első fordulóját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


