Akció a szélsőjobbos főhadiszállás ellen
Lecsapott a neonáci barna házra a német rendőrség
A német rendőrség nagyszabású akció keretében lecsapott egy szélsőjobboldali csoportra Rajna-vidék-Pfalz tartományban kedd reggel.
2012.03.13 14:33MTIA különleges kommandó egységei az úgynevezett barna házat szállták meg Bad Neueahr-Ahrweilerben. Emellett több lakást és intézményt is átkutattak Rajna-vidék-Pfalz, Észak-Rajna-Vesztfália, Baden-Württemberg és Türingia tartományban.
A bíróság 24 férfi ellen adott ki elfogatóparancsot, akiket felforgatással és tiltott jelképek használatával vádolnak, illetve azzal, hogy a Közép-rajnai Akcióiroda nevű szélsőjobboldali csoport tagjaiként súlyos testi sértést követtek el.
A barna ház volt a csoportosulás főhadiszállása, innen szervezték a tüntetéseket és az akciókat.
Az ügyészség jelenlegi információi szerint a szervezetnek nincs köze a zwickaui terrorista sejt által elkövetett sorozatgyilkosságokhoz.
A Nemzetiszocialista Illegalitás (NSU) nevű, zwickaui csoportosulás számlájára tíz, 2000 és 2007 között elkövetett gyilkosság írható. A szövetségi ügyészség szombaton megerősítette, hogy az NSU nem minden bűntársát fogják majd perbe a 10 éves elévülési idő miatt. Azonban azt az öt embert, aki jelenleg őrizetben van, biztosan nem érinti az elévülés, ellenük gyilkosságban való bűnrészesség miatt eljárás folyik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


