Nem lesz ez így jó
Washington aggódik az izraeli-palesztin erőszakhullám fellángolása miatt
Mélységes aggodalmának adott hangot az Egyesült Államok az Izrael déli részén ismét fellángolt erőszakos cselekmények miatt, és elítélte a zsidó állam ellen intézett palesztin rakétatámadásokat.
2012.03.11 07:53MTIVictoria Nuland amerikai külügyminisztériumi szóvivő Washingtonban, helyi idő szerint szombaton kiadott közleményében adott hangot aggodalmának az erőszak felújulása miatt, és felszólította a szemben álló feleket, hogy tegyenek meg mindent a nyugalom helyreállítása érdekében.
A három évvel ezelőtti háromhetes izraeli offenzíva óta nem volt 24 óra alatt annyi halálos áldozata a Gázai övezetben az Izrael és a palesztinok közötti fegyveres konfliktusnak, mint most pénteken és szombaton: legalább 15 palesztin halt meg palesztin rakétatámadásokra adott izraeli válaszcsapásokban.
Az első palesztin rakéták miatt indított első izraeli légicsapásokban két palesztin halt meg, köztük Zuheir al-Kaiszi, a Népi Ellenállási Bizottságok nevű fegyveres csoport főtitkára.
Megtorlásul palesztin fegyveresek csaknem száz újabb rakétát lőttek ki Izraelre, a rendre válaszul indított izraeli légitámadásokban pedig újabb 11 palesztin halt meg, köztük az al-Kudsz Brigádoknak - az Iszlám Dzsihád szélsőséges szervezet katonai szárnyának - 10 tagja. Korábban még csak kilenc al-Kudsz-tag haláláról számolt be a mozgalom. További 14 palesztin megsebesült.
A palesztin rakéták legalább négy izraelit sebesítettek meg, közülük egyet súlyosan - közölte az izraeli mentőszolgálat.
Az izraeli légierő szombaton újabb légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezet déli részén, és rakétáival megölt három palesztin motorost.
Kapcsolódó írások:
- Véres 24 óra a Gázai övezetben
- Izraeli légicsapások a Gázai övezetre, sebesültek
- Szemet szemért: izraeli rakétatámadás a Gázai övezetben
- A Gázai övezetbe utazik a száműzetésben élő Hamász-vezető
- Romboló erejű hadművelet: Izrael lecsapott a Gázai övezetben
- Izraelbe behatoló palesztinokat tartóztattak le
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


