Négy ember meghalt
Harckocsikkal lőtték Homsz városát
Négy ember halt meg pénteken Homszban a szíriai kormányerők támadásában egy nappal az ENSZ és az Arab Liga közös különmegbízottja, Kofi Annan Damaszkuszba érkezése előtt.
2012.03.09 13:13MTIA beszámolók szerint harckocsikkal lőtték a nyugat-szíriai város ellenzékinek tartott kerületeit, hogy így vegyék elejét a pénteki ima utánra tervezett utcai megmozdulásoknak. Az aktivisták elmondták azt is, hogy országszerte tüntetések lesznek a biztonsági erők által levert és mintegy 30 ember életét kioltó 2004-es északkelet-szíriai kurd felkelés közelgő évfordulója alkalmából.
Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár szombaton érkezik a szíriai fővárosba, ahol találkozik Bassár el-Aszad elnökkel. Mint mondta, realista javaslatokkal fog előállni a konfliktus rendezésével kapcsolatban.
Csütörtökön a BBC brit közszolgálati televízió hírportálja arról számolt be, hogy aktivisták szerint Homszban "újabb mészárlás" történt, mivel az utóbbi napokban a külvárosban néhány család több tucatnyi tagjával végeztek a kormányhoz hű csapatok.
Az ENSZ becslése szerint a 300 ezer tagot számláló szíriai kormányerők az egy éve tartó népfelkelés elleni erőszakos fellépés során eddig már több mint 7500 ember halálát okozták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


