Kész menedékjogot biztosítani el-Aszadnak
Megállítanák a mészárlást: Tunézia befogadná a szíriai elnököt
A tunéziai elnök megismételte, hogy kész menedékjogot biztosítani Bassár el-Aszad szíriai elnöknek a mészárlás megállításának érdekében.
2012.03.08 07:39MTIMonszef Marzúki a BBC-nek adott nyilatkozatában kifejtette, hogy Tunézia, mint az arab tavasz első országa, erkölcsi felelősséggel tartozik a szíriaiaknak. Úgy fogalmazott, hogy a szíriaiak ugyancsak muzulmánok, egy testvéri nép, és Tunézia nem fogadhatja el, hogy nap mint nap száz embert öl meg a szíriai rendszer.
A tunéziai államfő szerint ha meg akarják állítani az öldöklést, a jemeni mintára kell megoldani a válságot, Aszad elnök mondjon le és távozhasson egy biztonságos helyre, különben folytatódni fognak az erőszakos cselekmények.
"Ezért mondtuk, hogy ha a szíriai békének az az ára, hogy menedéket adjunk ennek a fickónak, akkor miért ne?" - fejtegette Marzúki.
Elmondta, hogy javasolták Oroszországnak, fogadja be a szíriai elnököt. Moszkva azonban nemet mondott, és visszatolta a kezdeményezést tunéziaiaknak, mondván, miért nem ők fogadják be. "Akkor azt mondtam, rendben, ha ez az ára a békének, elfogadom" - tette hozzá. Marzúki már február 28-án a La Presse című tuniszi újságnak is elmondta, hogy hajlandó menedéket adni a szíriai elnöknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


