Ketten megsebesültek
Öngyilkos merénylő végzett a rendőrökkel Dagesztánban
Négy rendőr vesztette életét, kettő pedig megsebesült egy öngyilkos merénylő támadásában az észak-kaukázusi Dagesztánban kedden.
2012.03.07 10:59MTIAz orosz belügyminisztérium szerdai tájékoztatása szerint a merényletet egy nő követte el. Karabudahkent településen megpróbált bejutni egy rendőrsre, de a közelben megállították. A nő ekkor hozta működésbe a robbanószerkezetet. A sebesült rendőrök egyikének súlyos az állapota.
A merénylő a rendőrség feltételezése szerint egy néhai felkelővezér özvegye, akinek férjét a biztonsági erők egyik rajtaütésében ölték meg.
Egy másik helyszínen, a dagesztáni Kaszpijszk városában kedden két ismeretlen egy elrabolt gépkocsival egy rendőrőrshöz hajtott, ahol tüzet nyitott a rendőrökre, akik közül egy meghalt, egy civil pedig a kórházban halt bele sebeibe. A támadók az autóval elmenekültek.
A merényleteket két nappal az oroszországi elnökválasztás után hajtották végre. A már ez első fordulóban megválasztott Vlagyimir Putyint hivatalos adatok szerint a dagesztáni választók 93 százaléka támogatta.
Az első csecsenföldi háború (1994-1996) után az Oroszország elleni lázadó erők fokozatosan iszlamizálódtak és kiterjesztették tevékenységüket a Csecsenfölddel szomszédos köztársaságokra, így a 2000-es évek közepére fegyveres iszlamista mozgalommá alakult, amely az egész Észak-Kaukázusban aktív. Dagesztánt azóta különösen sok erőszakcselekmény sújtja. Ebben a köztáraságban elemzők szerint nem igen vert gyökeret a rend helyreállításának csecsenföldi modellje. A vasárnapi választások idején is megtámadtak egy szavazóhelyiséget, abban a merényletben három rendőr vesztette életét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


