Végrehajtja a beígért politikai reformokat
Szíria - Aszad nagyon elszánt
A szíriai elnök kedden is leszögezte, hogy felveszi a harcot a "terrorizmus" ellen, és végrehajtja a beígért politikai reformokat.
2012.03.06 18:17MTIBassár el-Aszad erről egy ukrán parlamenti delegáció előtt beszélt. Kijelentette: "a szíriai nép ismét bebizonyította, hogy képes megvédeni a hazáját és felépíteni egy új Szíriát oly módon, hogy véghezviszi a reformokat, miközben harcol a külföldről támogatott terrorizmus ellen". "Szíria, akárcsak a múltban, most is a szerepe meggyengítésére és a destabilizálására irányuló próbálkozások célpontja" - tette hozzá.
Kedden Damaszkuszba érkezett a pekingi kormány megbízottja, akinek a programjában ellenzékiekkel való találkozó is szerepel. Li Hua-hszin (Li Huaxin) azt a hatpontos kínai rendezési tervet fogja kifejteni, amelyet vasárnap hoztak nyilvánosságra. Lényege az erőszak leállítása, a belső párbeszéd és Szíria szuverenitásának fenntartása.
A héten a szíriai fővárosba érkezik Valerie Amos, az ENSZ humanitárius ügyekkel foglalkozó főtitkár-helyettese és Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottja is. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szintén a térségbe utazik: Kairóban az Arab Liga tagországaival kezd megbeszélést a szíriai helyzetről. Kína és Oroszország egyaránt ellenzi a külföldi katonai beavatkozást Szíriában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:03 Pánik és menekülés a Fehér Ház vacsorájáról - videó
- 7:01 Így rongyolt át a szünetelő testőrökön a Trump-merénylő - videó
- 6:48 Lövöldözés a Fehér Ház vacsoráján, Trumpot és más vezetőket kimenekítettek - videó
- 19:09 Magyar Péter szerint az oligarchák tízmilliárdos értékben utalják ki az országból a magyar emberek pénzét
- 10:14 Oroszországban már be is adták az első betegnek a forradalmi rákvakcinát
- 8:11 Hirtelen egy egész kacsacsalád termett a budafoki medencében - gyors segítség mentette meg a kicsiket
- 7:38 Atomháborús főpróba Európában? Franciaország és Lengyelország Oroszország ellen gyakorol
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


