Április közepén megkezdik a munkálatokat
Új védőburkolatot kap a csernobili "szarkofág"
Volodimir Holosa, az atomerőmű körüli tiltott övezetet felügyelő ukrán állami ügynökség vezetője közölte: április közepén kezdik meg a csernobili atomerőmű negyedik reaktora fölé emelt szarkofág új védőburkolatának összeszerelését.
2012.03.06 16:41MTIAz új védőépítmény fémszerkezeteinek szerelése április közepén kezdődik és 2015 közepén fejeződik be, 2015 végéig pedig a hermetizálást is befejezik.
A fémszerkezeteket, amelyekből az új védőárkád épül, szilárdsági próbának vetették alá, és most szállítják Olaszországból a csernobili építési területre – mondta el Holosa. Hozzátette, hogy a negyedik energiablokk közelében már felépült az a speciális terület, amelyen a boltív formájú új építményt összeszerelik. Az építési munkálatokat a Novarka francia konszern által foglalkoztatott több tucatnyi ukrán alvállalkozó végzi.
Az építkezés nagyrészt automatizált, de az összeszerelésben így is 2500-3000 ember vesz részt.
A Novarka 935 millió euró értékben kötött szerződést a "boltív" megépítésére. Ukrajna 6 százalékában vesz részt a projekt költségeiben, a fedezet nagy részét a 2011. áprilisi adományozói konferencián gyűjtötték össze.
A tervek szerint a "boltív" magassága 105 méter, a hossza és a szélessége 150, illetve 260 méter. Az építményt a régi szarkofág előtt kialakított területen szerelik össze, és kész állapotban tolják a reaktor fölé.
A csernobili atomerőmű 4. reaktorblokkjában 1986. április 26-ra virradóra történt robbanás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


