Hu Csin-tao telefonon gratulált
A kínai elnök rácsörgött Putyinra
Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államelnök az orosz elnökké választott Vlagyimir Putyinnal folytatott telefonbeszélgetésében azt hangoztatta: Kína mindig is diplomáciai prioritásai közé sorolta Oroszországhoz fűződő kapcsolatait és kész fokozni együttműködését szomszédjával.
2012.03.06 15:44MTIHu a Hszinhua hírügynökség jelentése szerint kedden gratulált Putyin sikeréhez, s meggyőződését fejezte ki, hogy Oroszország a következő elnöki terminusban gazdagabbá és erősebbé fog válni, s a nemzeti megújulás terén nagyobb eredmények fog elérni.
A kínai kormány és nép határozottan támogatja Oroszország fejlődésének a maga feltételeihez igazított saját útját, továbbá erőfeszítéseit szuverenitása, biztonsága védelmére - hangoztatta a kínai elnök.
Peking kész arra, hogy Moszkvával fokozza a gyakorlati együttműködést, továbbá hogy az egyeztetéseket a kétoldalú átfogó stratégiai partnerség keretében folyamatosan magasabb szintre emelje - húzta alá Hu.
Putyin Oroszország jó szomszédjának és jó barátjának nevezte Kínát, amellyel - mint mondta - a kétoldalú kapcsolatok alapvető érdekeik által meghatározottan, szilárd alapokon nyugszanak. Hangsúlyozta: az orosz kormány a gazdaság, a kereskedelem, a tudomány és technológia, az energia és az űrkutatás, valamint a civil kapcsolatok terén bővíteni kívánja együttműködését Kínával.
Az ingatag nemzetközi helyzetben a kínai-orosz együttműködésnek fontos szerepe van a világbéke és stabilitás megőrzésében - szögezte le az orosz vezető.
A Hszinhua szerint a két politikus a főbb nemzetközi és regionális kérdésekről is véleményt cserélt, de a jelentésben erre részletesebben nem térnek ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


