Kína Tibet-politikája ellen tiltakozott
Négygyermekes családanya gyújtotta fel magát Tibetben
Tiltakozásul Kína Tibet-politikája ellen, vasárnap felgyújtotta magát egy négygyermekes családanya Délnyugat-Kínában - közölte Londonban a Szabad Tibet jogvédő szervezet.
2012.03.04 18:48MTIA 32 éves asszony belehalt sérüléseibe a Szecsuan (Sichuan) tartománybeli Aba megyében. A nő a Kirti kolostor közelében hajtotta végre tettét, követelve, hogy engedjék visszatérni az indiai száműzetésben élő dalai lámát.
Egy éven belül már több mint 20 tibeti gyújtotta fel magát, köztük buddhista szerzetesek is. Peking az elmúlt hónapokban - válaszul az ismétlődő tiltakozásokra - szigorított a biztonsági előírásokon Tibetben és más, tibetiek által lakott tartományokban.
Néhány nappal ezelőtt például fokozták Tibetben az internet és a mobiltelefon-forgalom ellenőrzését. Így akarják megakadályozni, hogy a március közepéig tartó Országos Népi Gyűlés idején hírek szivárogjanak ki zavargásokról és az ellenük szóló fellépésekről, és így a tiltakozások esetleg más területekre is átterjedhessenek.
Kína 1951-ben foglalta el Tibetet és azóta a kemény kéz politikájával él az autonóm régióban és a körülötte fekvő tartományokban. A tibetiek évtizedek óta panaszolják szociálpolitikai és vallási diszkriminációjukat.
A dalai láma szerint szinte "kulturális népirtást" hajt végre a kínai vezetés, amely viszont azzal vádolja őt, hogy el akarja szakítani Tibetet Kínától.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


