Menekültstátuszt kért
Kanadába emigrált Kertész Ákos
Menekültstátuszt kért Kanadában Kertész Ákos író - elmondása szerint emigrációjának oka hogy tavaly nyáron megjelent cikke után politikai hangulatkeltés és üldözés folyt ellene.
2012.03.04 10:30ma.hu"A közösségi portálokon megjelent hír igaz. Kertész Ákos író február 29-én Kanadába távozott, és ott menekültstátuszt kért. Az Amerikai Népszavában megjelent cikkét követően politikai hecckampány indult ellene nemcsak a fővárosi közgyűlésben, ahol megvonták díszpolgári címét, de kormányzati szinten és a parlamentben is. A kormánypárti sajtó hajtóvadászatot indított ellene, és nyíltan uszította a szélsőségeseket. Ennek köszönhetően állandó fizikai zaklatásnak, fenyegetettségnek volt kitéve, tettleg is inzultálták, az utcán megtámadták, életét veszélyben érezte" - olvasható az Amerikai Népszavában megjelent sajtóközleményben.
Mint azt a lap állítja: Kertész Ákos helyzete Magyarországon akkor lehetetlenült el, miután az Amerikai Népszavában megjelent cikkét követően "politikai hangulatkeltés és üldözés folyt ellene, szélsőjobboldaliak részéről pedig nemcsak verbális támadások (durva zsidózás), hanem fizikai fenyegetés és tettlegesség is érte."
A Népszava szerint Kertész Ákos Magyarországon semmiféle védelemre nem számíthatott, sőt: veszélyben volt az élete. Az író február 29-én utazott Kanadába feleségével együtt, azzal a szándékkal, hogy emigrálnak Magyarországról, és Montreálban menekültstátuszt kértek.
“Nagyon nehezen jutottam erre az elhatározásra, mert számomra a magyar nyelv jelenti az életet. Magyarország a szülőföldem, az otthonom. Ezt a fájdalmas döntést nem Magyarország és a magyar nép ellen hoztam, amellyel mindig sorsközösségben éltem, hanem erre a lépésre a jelenlegi kurzus miatt kényszerültem. Remélem, hogy egy demokratikus és toleráns, emberséges Magyarországra egyszer még visszatérhetek” – mondta az író.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


