1600 embert képes befogadni
Hiperkorszerű légoltami bunkert épített Izrael - készülnek valamire?
Elkészült Izrael legfejlettebb, négyszintes, 1600 ember befogadására alkalmas légoltalmi bunkere Tel-Avivban; hivatalos források szerint az átadás időzítésének nincs köze az egyre feszültebbé váló iráni-izraeli kapcsolatokhoz.
2012.03.01 12:14MTIHiába intette türelemre Izraelt az amerikai hadsereg, a zsidó állam vezetői a közelmúltban utalták rá, hogy amennyiben Irán nem állítja le az atomprogramját, támadást indítanak ellene. Ha ez bekövetezne, Irán feltehetően nem habozna a válaszcsapással, s nagy hatótávolságú rakétáival lényegében bármit célba vehet Izraelben.
Irán az ellencsapásban számíthatna térségbeli szövetségeseire is, például a perzsa állam által régóta támogatott Izrael-ellenes szélsőséges csoportokra, a Hezbollah-ra és a Hamászra.
Az izraeli katonai titkosszolgálat vezetőjének becslései szerint az ország ellenségeinek összesen 200 ezer rakétáját irányozzák jelenleg Izraelre. Mint a zsidó állam kulturális és gazdasági központja, a 2 milliós lakosságú Tel-Aviv potenciális célpontnak számít egy rakétatámadás esetén. A várost utoljára Irak támadta rakétákkal 1991-ben.
"Ezúttal valószínűleg nem 40 rakétáról lenne szó, hanem sokkal, de sokkal többről" - mondta Móze Tiomkin, a tel-aviv-i önkormányzat egy tisztségviselője. A tel-avivi nemzeti színház, a Habima előtti tér alatt épült új légoltalmi bunker egyelőre a színház parkolója is egyben, de rövid idő alatt behatolásbiztossá alakítható.
"Számos földalatti parkolóból lehet bunkert kialakítani az országban, és szeretnénk is Habimánál megépített menedéket lemásolni más helyszíneken is" - közölte Roj Flisman, a polgári védelmi minisztérium szóvivője.
Az új bunker egyébként egy vegyi támadás esetén is biztonságos, mivel a levegő szűrökön keresztül érkezik a termekbe. Tel-Avivban összesen 250 ezer ember befogadására alkalmas légoltalmi menedék rendszert építettek ki az évek során, s van olyan földalatti parkoló, amelyet akár kórházzá is át lehet alakítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


