Lezajlott a hatalomátadó ünnepség Jemenben
Beiktatták államfői tisztségébe Abed Rabbo Manszúr Hádit
Jemenben hétfőn ünnepélyes ceremónián iktatták be az államfői tisztségbe Abed Rabbo Manszúr Hádit, aki a szavazatok 99,8 százalékát kapta az elnökválasztáson, és szombaton már le is tette a hivatali esküt.
2012.02.27 10:17MTI"Biztos kezekbe helyezem a forradalom, a szabadság, a biztonság és a stabilitás zászlaját" - jelentette ki a szanaai elnöki palotában Ali Abdalláh Száleh, aki az elmúlt 33 évben irányította az arab országot, de az ellene kibontakozó népmozgalom miatt távoznia kellett a hatalomból.
Száleh a televízióban közvetített eseményen teljes támogatásáról biztosította az új elnököt, és a jemenieket is arra kérte támogassák az új vezetést az ország újjáépítésében. Abed Rabbo a beszéd közben végig a háttérben állt, és csak akkor lépett előre, amikor átvette a nemzeti lobogót.
Manszúr Hádit kétéves átmeneti időszakra választották elnökké. Előzőleg Száleh alelnöke volt. Ez kétségeket kelt az eddigi ellenzékben a rendszer átalakítását célzó eltökéltségét illetően. Az ellenzék a kormányzati posztok felét kapta az új kabinetben, de pártjaik bojkottálták a hétfői ceremóniát. Az új elnök rezidenciája körül tüntetők gyűltek össze, akik azt követelik tőle, hogy távolítsa el Száleh rokonságát a fegyveres erőkből és a biztonsági szolgálatokból, ahol kulcsfontosságú alakulatoknak parancsolnak. Jemen elnökévé választottuk Adeb Rabbót, nem Száleh egyik alkalmazottjának - mondta az egyikük, aki figyelmeztetett, hogy a forradalom még nem ért véget.
A régi elnök közölte, hogy megtartja pártvezetői tisztségét az Általános Népi Kongresszus élén. A környezetéből az a hír terjedt el, hogy Száleh Etiópiában készül letelepedni, és két nap múlva hagyja el Jement.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


