Elítélték a dél-koreai nőt
Egy daru tetejétől a felfüggesztett börtönig
Egy építkezéseken használt daru tetején tartott 309 napon át ülőtüntetést egy dél-koreai nő, akit a bíróság káosz okozása miatt 18 hónap felfüggesztett börtönre ítélt csütörtökön.
2012.02.16 11:38MTIKim Dzsin Szuk az ellen tiltakozott akciójával, hogy az egyik legnagyobb dél-koreai hajózási társaságot tulajdonló Hanjin Heavy Industries tömegével bocsátott el munkásokat. Kim, aki korábban maga is a Hanjin dolgozója volt, tavaly januárban mászott fel a 35 méteres daru tetejére, miután a cég bejelentette, hogy 400 munkástól válik meg. Ezzel egy időben a cég több dolgozója sztrájkba lépett. A hajózási társaság végül novemberben tárgyalóasztalhoz ült a sztrájkoló dolgozókkal, s Kim ekkor önszántából lejött a daruról.
A bírósági ítélet indoklása szerint "illegális" akciójával Kim "jelentősen hozzájárult a szakszervezeti munkások sztrájkjának elhúzódásához" illetve komoly káoszt és kellemetlenséget okozott a helyi közösségeknek és súlyos veszteséget a Hanjin Heavy Industries holdingnak. Kim sajnálatát fejezte ki az ítélet miatt, mivel a bíróság nem vette figyelembe a körülményeket, amelyek az akcióra kényszerítették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


