A nyár derekáig megszülethet az ítélet
Öt évet is kaphat Berlusconi vesztegetésért
Ötéves börtönbüntetés kért Silvio Berlusconira egy milánói ügyész szerdán a volt kormányfő vesztegetési ügyében, amelyben várhatóan a nyár derekáig megszülethet az ítélet.
2012.02.15 12:49MTIA vád szerint David Mills brit ügyvéd 600 ezer dollár fejében 1996-ban hamis tanúvallomást tett két olaszországi perben, amelyekben Berlusconit korrupcióval vádolták. Az első eljárásban, az All Iberian névvel ismert perben azzal vádolták Berlusconit, hogy ezen az offshore-cégen keresztül törvénytelenül finanszírozta a Bettino Craxi vezette szocialista pártot. A másik perben Berlusconit a pénzügyőrség megvesztegetésével vádolták. Bizonyítékok hiányában, illetve Mills vallomásával mindkét per eredménytelenül zárult. A kudarchoz az is hozzájárult, hogy az ítélet idején már a miniszterelnöki székben ülő Berlusconi a büntető törvénykönyv módosításával enyhítette az adócsalás büntetőjogi következményeit.
Millst hamis tanúzásért 2010-ben elítélték, de az olasz semmítőszék az ítéletet elévülés miatt hatályon kívül helyezte. A most zajló Berlusconi-perben ismét meghallgatott brit ügyvéd azt hangoztatta, hogy a pénz nem Berlusconitól érkezett. A 600 ezer dollárt állítása szerint egy nápolyi örökségi ügyben kapta. A Londonból videón keresztül nyilatkozó Mills a meghallgatás során kétszer rosszul lett, és megszakította vallomását.
Fabio De Pasquale szerdai vádbeszédében egyértelműen az exkormányfő bűnösségét hangoztatta, azt állítva, hogy annak idején a védelem bizonyítékok hamisításával - különböző leveleket gyártott, illetve írt át - próbálkozott, ezért végződött kudarccal két korábbi eljárás. Az ügyész szerint Mills kétségtelenül azért tett hamis vallomást, hogy megvédje Berlusconit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


