Négy órán keresztül hallgatták ki
Putyin ellenfeleivel találkozott az újságíró: kiutasították az országból
Kiutasítottak egy francia újságírót Oroszországból, miután orosz ellenzékiekkel készített interjút új könyvéhez.
2012.02.14 17:27MTIA bevándorlási hivatal tisztségviselői pénteken őrizetbe vették, majd négy órán keresztül kihallgatták Anne Nivat-t. Ezután visszavonták többszöri belépésre jogosító üzleti vízumát, és felszólították, hogy három napon belül hagyja el az országot. Az újságíró a hétvégén utazott vissza Párizsba.
Nivat korábban moszkvai tudósító volt, és a csecsen háborúról írt könyvet. Az újságíró azt mondta, hogy a bevándorlási hivatalban egyértelműen jelezték: nem örülnek annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnökkel szembenálló politikusokkal készített interjút. A kiutasításának hivatalos indoka az volt, hogy Nivat megsértette az üzleti vízum feltételeit.
Az orosz kormányfő a decemberi parlamenti választások óta komoly megmozdulásokkal szembesül. A tüntetők szerint Putyin pártja, az Egységes Oroszország csalással nyerte meg a szavazást. A miniszterelnök március 4-én indul az elnökválasztáson, amelyen valószínűleg ő szerzi meg az első helyet.
Jogvédő szervezetek felszólították az orosz hatóságokat, hogy engedjék vissza az országba a francia újságírót. A bevándorlási hivatal vezetője közölte: fontolóra veszik a kiutasítás visszavonását, mivel előzetes értékelések szerint "rossz döntés született". A Nivat ügyében eljáró vlagyimiri területi kirendeltség vezetőjét kedden kirúgták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


