A francia-magyar stratégiai partnerségről
Medgyessy Péter Párizsban tárgyalt
A Nicolas Sarkozy francia államfő és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által májusban aláírandó, stratégiai partnerségről szóló megállapodás előkészítéséről tárgyalt Medgyessy Péter volt magyar miniszterelnök Párizsban.
2008.04.29 07:43MTIPárizsban fogadta Medgyessy Péter volt magyar miniszterelnököt, utazó nagykövetet Jean-Louis Borloo, a francia Energiaügyi, Környezetvédelmi, Fenntartható fejlődési és Területfejlesztési csúcsminisztérium vezetője és Jacques Attali, a francia elnök tanácsadója. A találkozók után a volt kormányfő az MTI-nek elmondta: a május 22-én Párizsban aláírandó megállapodás legfőbb pontjai a kis- és közepes vállalkozások közti együttműködés bővítése, az élelmiszerválsággal és az áremelkedéssel külön aktualitást kapott agrárium, valamint a hosszú távú stratégiát igénylő energetikai kérdések lesznek.
Ez utóbbiakról tárgyalt Medgyessy Péter a francia államminiszterrel. A két fél egyetértett abban, hogy Európában nemcsak kelet-nyugati hálózatokra, hanem egy nagyobb szabadságfokkal működő hálózatrendszerre van szükség. Ebben a rendszerben Magyarország komoly kapacitásokkal rendelkezhet a gáz tárolására. Magyarország rossz híre, hogy fogyóban van gázkészlete, a jó híre viszont az, hogy olyan komoly gáztároló-kapacitási lehetőségek alakulnak ki, amelyek alapot adnak a hosszú távú tervekhez - fogalmazott Medgyessy Péter.
Az utazó nagykövet igyekezett francia partnerével megértetni, hogy Magyarország számára stratégiai szempontból is nagy jelentőséggel bír a Mol. Ezért fontos, hogy az európai partnerek azt is megértsék, hogy az ellenzéki támogatással megszületett, Lex Mol néven emlegetett jogszabály nem a verseny kizárásáról, hanem annak féltéséről szól azért, hogy ne alakuljon ki a versenyt lehetetlenné tevő monopolhelyzet a közép-európai térségben - hangsúlyozta Medgyessy.
A volt kormányfő a magyar és francia reformpolitika közti hasonlóságokról folytatott megbeszélést Jacques Attalival, aki Nicolas Sarkozy felkérésére egy szakszervezeti vezetőkből, vállalkozókból, kutatókból és politikusokból álló szakértői csoport élén háromszáz javaslatból álló jelentést állított össze a Franciaország modernizálásához szükséges liberális intézkedésekről. Medgyessy szerint a reformokat mindenhol nehezen fogadja be a társadalom a változások miatt, s egyetértett Attalival abban, hogy a legfontosabb dolog az átmenetet biztosítani a régi és az új rendszer között.
Attali a találkozón a Franciaország számára hosszú távon fontos oktatási, nyugdíj- és egészségügyi reformot emelte ki. Az elnöki tanácsadó úgy vélte, hogy a francia egészségügy igazán hatékony, a pénzügyi deficit fokozatosan megoldható, ezért Franciaország elsősorban a kiegészítő szolgáltatásokba kívánja jobban beengedi a magántőkét, de a társadalombiztosítás állami jellegét meg kívánja őrizni - mondta az utazó nagykövet. Medgyessy Péter a párizsi Magyar Nagykövetségen köszöntette Jean-Paul Carteront, a Crans Montana Fórum svájci alapító elnökét, akinek Sólyom László államfő a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét adományozta. A kitüntetést Nikicser László nagykövet nyújtotta át.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


