Menekül a money
Törvényben garantálná a nyugdíjpénztár-választás szabadságát az LMP
Az LMP törvényjavaslatot nyújt be a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról, amelyben azt kezdeményezik, hogy a magánnyugdíj-pénztári tagok önkéntes pénztárakba is átmenekíthessék eddig felhalmozott megtakarításaikat.
2012.02.06 15:53MTIVágó Gábor, a párt országgyűlési képviselője hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, az állam március végéig be akarja kebelezni a magánnyugdíjpénztáraknál maradt, mintegy 100 ezer tag, összesen 234 milliárd forintos, vagyis a GDP 1 százalékát kitevő vagyonát.
Az ellenzéki politikus szerint a kormány korábbi ígéretével ellentétben nem adja meg a pénztárválasztás szabadságát. Vágó Gábor úgy véli, ezt csak az biztosítaná, a magánnyugdíj-pénztári tagok önkéntes pénztárakba vihetnék, egyenként átlagosan több mint 2 millió forintos megtakarításukat. Hozzátette: törvényjavaslatukban az erről szóló döntés határidejét is meghosszabbítanák fél évvel, szeptember végéig.
Az LMP képviselője kiemelte továbbá, hogy Orbán Viktor kormányfő és Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője egy 2010-es országgyűlési határozatban tett ígéretét is megszegte azzal, hogy mindeddig nem hozták létre az egyéni számlákat az állami nyugdíjrendszerben.
Ezzel a lépéssel pedig kiszámíthatóvá lehetne tenni a jelenlegi átláthatatlan, az öngondoskodás lehetőségét is kizáró rendszert - fűzte hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


