Folytatódik a terror
25 embert emésztett el az erőszak Szíriában
Legkevesebb 25 ember lett a folytatódó erőszak áldozata hétfőn Szíriában, köztük 17 a Homsz városa elleni tüzérségi támadásban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) a helyi tájékoztatási eszközökre hivatkozva.
2012.02.06 15:06MTIA központ szerint több tucatnyi a sebesültje a hadsereg Homsz elleni hétfői támadásának, és a halottak száma még növekedhet. A rezsim a maga részéről ismét "terrorista bandákat" okolt az erőszakért.
"A fegyveres erők üldözik a terroristákat a város negyedeiben" - jelentette a szíriai állami televízió, azzal vádolva a "bandákat", hogy civilek és a biztonsági erők ellen intéznek támadásokat. A képek olyanok holttestét mutatták, akik állítólag "terroristák homszi mészárlásainak" estek áldozatul.
Az OSDH szerint a kormányerők támadást intéztek a Damaszkusztól északnyugatra fekvő Zabadáni elleni is, és annak következtében 17 ember megsebesült. Egy civil meghalt a szomszédos Madajában.
"Több mint 200 katonai jármű vette körül Zabadánit és Madaját" - közölte a nagy-britanniai központú jogvédő szervezet. A köztévé híradása szerint dezertőrök megtámadták a hadsereg egy úttorlaszát az északnyugati Idlíb tartomány Bara településén, és a kirobbanó tűzharcban három katonatiszt meghalt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


