Biztos, ami biztos
A NATO 2014 után is harcol Afganisztánban
John Allen, az ISAF parancsnoka azt nyilatkozta: a NATO vezette nemzetközi erők (ISAF) az után is harcolni fognak Afganisztánban, hogy biztonsági feladataikat a terveknek megfelelően 2014-ben átadják a helyi kormányerőknek.
2012.02.06 13:55MTIA NATO tavalyi döntése értelmében az ISAF jelenleg 130 ezer fős erői 2014 végéig fokozatosan átadják a közép-ázsiai ország biztonságának megőrzéséért viselt felelősséget az afgán hadseregnek és a rendőrségnek. Azt követően hivatalosan csak az afgán védelmi erők kiképzésének a támogatására maradnak ott.
"Ha egy afganisztáni zászlóaljat egy ütközet során tanácsokkal látsz el, (...) akkor te magad is részt veszel a csatában" - mondta Allen, leszögezve, hogy szinte lehetetlen különbséget tenni a két feladatkör között.
Az amerikai tábornok hozzátette, hogy az afgán hadsereg és rendőrség létszámát csökkenteni kell: szerinte a jelenlegi 350 ezerről a közeljövőben 220-230 ezerre kell mérsékelni a szolgálatban álló katonák számát. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett: instabilitással fenyeget, ha egy konfliktushelyzetben kialakított, jelentős létszámú haderőt a konfliktus után csökkentenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


