Elhárították a technikai zavart
Nagy bajban volt az iráni hajó - Amerikai tengerészek segítettek
Az 5. amerikai flotta parancsnoksága jelentette: egy hónap alatt negyedik alkalommal sietett amerikai hadihajó a Perzsa-öböl térségében egy bajba jutott iráni vízi jármű segítségére.
2012.02.01 12:29MTIAz Abraham Lincoln repülőgép-hordózót kísérő hajók egy segélykérő jelzést vettek, amely szerint a Szohajlia nevű iráni halászhajó műszaki problémák miatt vészhelyzetbe került. Az amerikai hajóraj egyik helikopterének sikerült bemérnie az iráni bárka tartózkodási helyét, és ezt követően az odaérkező John Paul Jones romboló legénységének néhány tagja - miután erre engedélyt kapott - az iráni vízi jármű fedélzetére lépett, és segített elhárítani a technikai zavart.
A hónap elején tizenhárom iráni túszt szabadított ki szomáliai kalózok fogságából egy amerikai repülőgép-hordozó az Arab-tengeren. A John C. Stennis hajó vezette flottacsoport azt követően hajtotta végre a túszszabadító akciót, hogy vészjelzéseket kapott az Al Molai nevű, iráni zászló alatt közlekedő hajóról. Ramin Mehmanparaszt iráni külügyi szóvivő pozitív humanitárius gesztusként értékelte, hogy amerikai erők iráni tengerészek életét mentették meg.
Néhány nappal ezt követően újabb hat matrózt mentettek meg a tengeren amerikai katonák egy Irakhoz tartozó szigettől délre. A bajba került iráni hajó kapitánya azt mondta, hogy odavesztek volna, ha az amerikaiak nem segítenek rajtuk.
Legutóbb, január 18-án a Dewey amerikai romboló sietett egy süllyedőben lévő iráni halászbárka legénységének a segítségére.
Az amerikai mentőakciókkal egy időben kiéleződött az Egyesült Államok és Irán viszonya. Teherán december végén azzal fenyegetőzött, hogy lezárja a Hormuzi-szorost az olajszektorát fenyegető nyugati szankciók miatt. Washington viszont válaszlépést helyezett kilátásba arra az esetre, ha Teherán kísérletet tenne a szoroson zajló tengeri közlekedés megakadályozására. Az Irán és Omán közti, legszűkebb pontján mintegy 50 kilométer széles és körülbelül 280 kilométer hosszú átjárón halad át a tengeri szállítású kőolaj mintegy 40 százaléka, az egész világot tekintve.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


