Egyetlen ellenfele a radikális Móse Fejglin volt
Netanjahu nyert a jobboldali Likud előválasztásán
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő nyerte meg pártja, a jobboldali Likud előválasztását, egyetlen ellenfelének, a telepbővítés-párti radikálisok támogatta Móse Fejglinnek a szavazatok egynegyedét sikerült megszereznie.
2012.02.01 09:05MTINetanjahunak munkatársai szerint a 80 százalékos arány meghaladása volt a célja, amitől így eredménye öt százalékponttal elmarad.
A részvételi arány (48 százalék) is alatta maradt annak, amit a kormányfő várt, miután előzőleg arra kérte a Likud 125 ezer tagját, hogy minél többen szavazzanak.
Netanjahut ötödször választották meg a párt élére. Népszerűsége ellenére most sem kapott több szavazatot, mint az előző előválasztáskor, amikor még az ellenzék vezetője volt.
A Jediót Ahronót című napilap szerint még ha a keddi választás nem is hozta a Netanjahu által remélt elsöprő győzelmet, a kormányfő októberben, egy hónappal az amerikai elnökválasztás előtt előre hozott választásokat akar tartani. Kommentátorok szerint így akarja erősíteni belpolitikai pozícióját arra az esetre, ha újraválasztanák Barack Obama amerikai elnököt, akivel igen feszült a viszonya.
Szerdára virradóra mondott beszédében viszont a miniszterelnök egyelőre kizárni látszott az előre hozott választások lehetőségét, mondván, hogy "van még idejük a következő választások időpontjáig".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


