Beromboltak a környezetvédelmi miniszterhez
A verespataki cián ellen tüntet a Greenpeace
Greenpeace-aktivisták hatoltak be kedden reggel a romániai környezetvédelmi miniszter irodájába, és láncolták oda magukat, ezzel tiltakozva a tervezett verespataki aranybánya-beruházás ellen.
2012.01.31 13:22MTIHét országból mintegy húsz aktivista vett részt az akcióban, akik a minisztérium egyik ablakába kifüggesztettek egy feliratot is, amin az volt olvasható: Verespatak, cián nélkül. A tiltakozók éppen akkor hatoltak be Borbély László miniszter irodájába, amikor ott egy megbeszélés volt.
A tárcavezető teával és kávéval kínálta meg őket, az aktivisták ezt elutasították, majd beszélgettek a tárcavezetővel.
Simon Gergely, a Greenpeace közép- és kelet-európai vegyianyag szakértője elmondta: a bukaresti akció része a zöld szervezet által több országban indított kampánynak, amelynek célja a verespataki beruházás megakadályozása. Terveik szerint Románián és Magyarországon kívül Lengyelországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Bulgáriában és Ausztriában is tiltakozást szerveznek a román nagykövetségek előtt abból az alkalomból, hogy tizenkét évvel ezelőtt történt a nagybányai tiszai ciánszennyezés.
Simon szerint nem szabad engedni a verespataki beruházás megnyitását, hiszen még akkor is, ha valamilyen mértékben környezetbarát lenne, nem menti meg a pusztulástól Verespatakot (Rosia Montana) és Szarvaspatakot (Corna), akárcsak a négy környező hegyet, a temetőket és a templomokat, valamint a természeti tájat. Simon szerint komoly környezeti kockázatot jelent a hatalmas cianidos tározó, amit a beruházó tervez megépíteni Verespatakon.
Borbély László romániai környezetvédelmi miniszter kedden elmondta: álláspontja változatlan, tehát csak abban az esetben fogja javasolni a kormánynak, hogy hagyja jóvá a beruházás környezetvédelmi engedélyét, ha a befektető terve megfelel a legszigorúbb európai szabványoknak, és meggyőződik arról, hogy a beruházás semmilyen veszélyt nem jelent a környezetre.
A Greenpeace aktivisták és a miniszter is közölte, hogy semmilyen agresszióra nem került sor az aktivisták behatolása nyomán, akik közül néhányan a déli órákban is még a miniszter irodájában voltak, és megtagadták a helyiség elhagyását. Verespatakon a Rosia Montana Gold Corporation kanadai-román vegyes vállalat Európa legnagyobb külszíni aranybányáját akarja megnyitni 330 tonna arany és 1600 tonna ezüst kitermelése érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


