Azonnali hatállyal leállították
Az Arab Liga inkább nem kér többet Szíriából
Azonnali hatállyal leállították az Arab Liga megfigyelőinek szíriai tevékenységét az utóbbi napok vérontásai miatt - jelentette be szombaton a szervezet főtitkár-helyettese.
2012.01.28 18:08MTIAhmed bin Hali közölte, hogy a mintegy 100 megfigyelő damaszkuszi szállodájában marad a liga további rendelkezéséig. Az AP amerikai hírügynökség emlékeztetett arra, hogy az utóbbi három nap alatt legalább 80 embert öltek meg Szíriában a biztonsági erők és az ellenzékiek összecsapásaiban.
Hírügynökségek emlékeztetnek arra, hogy a liga megfigyelőit is támadások érték Szíriában, külföldön pedig élesen bírálták a pánarab szervezetet, mert képviselőinek decemberben kezdett szíriai tevékenysége alatt nemcsak, hogy nem tudott enyhülést elérni a szemben álló felek között, de fokozódtak az erőszakcselekmények az országban.
Az ENSZ becslései szerint már legalább 5400-an haltak meg az utóbbi 10 hónapban Szíriában, míg az ország vezetése mintegy 2000 halottról - állítása szerint többségükben a biztonsági erők tagjai - beszél.
A szombati összecsapásokban legalább 9-en haltak meg Szíriában, a kormánypárti sajtó szerint "terroristák" megölték a hadsereg 7 tagját, amikor megtámadtak egy buszt, amely katonákat szállított. Az AP amerikai hírügynökség emlékeztetett arra, hogy pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsa zárt ajtók mögött kezdett tanácskozást az Arab Ligának és európai országoknak arról a tervéről, amely a szíriai válság megoldását célozza.
A tervezetet nem utolsósorban Oroszország ellenállása miatt nem tudták elfogadni, a moszkvai kormány képviselője azonban tárgyalási készségét hangsúlyozta egy olyan ENSZ-határozat elfogadásáról, amely azt célozza, hogy véget vessenek a Szíriában dúló erőszaknak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


