Tovább vesztett támogatottságából az államfő
A németek fele lemondatná Wulffot
Tovább vesztett támogatottságából Christian Wulff német államfő egy pénteken nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás eredménye szerint.
2012.01.27 12:51MTIA ZDF német közszolgálati televízió kérésére készült felméréséből (ZDF-Politbarometer) kiderül, hogy a lakosság 50 százaléka Wulff lemondását tartaná szükségesnek, míg a megkérdezettek 45 százaléka gondolja azt, hogy az államfőnek hivatalában kell maradnia. Két héttel ezelőtt még megegyezett a két arányszám. A válaszadók háromnegyede szerint Christian Wulff megítélésére tartósan hatással lesz a körülötte kialakult hitel- és médiabotrány.
Az ARD német közszolgálati televízió megbízásából múlt héten készített kutatás még arról árulkodott, hogy a lakosság 46 százaléka szerint kellene lemondania a szövetségi elnöknek, és 45 százalék gondolja azt, hogy nem kell távoznia posztjáról.
Hermann Gröhe, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) főtitkára a ZDF péntek reggeli műsorában mindazonáltal hangsúlyozta: bizakodó a tekintetben, hogy Wulff képes visszanyerni a német lakosság bizalmát.
Christian Wulff 2008-ban - még Alsó-Szászország miniszterelnökeként - 500 ezer eurós kölcsönt kapott egy baráti vállalkozótól. 2010-ben, amikor a tartományi gyűlésben ellenzéki képviselők egy másik üggyel összefüggésben a vállalkozóhoz fűződő üzleti kapcsolatai iránt érdeklődtek, Wulff azt állította, hogy nincs és nem is volt üzleti jellegű kapcsolata a vállalkozóval.
Az államfő ráadásul tavaly decemberben telefonon fenyegette meg a Bild című, nagy példányszámú bulvárlap főszerkesztőjét, de nem tudta megakadályozni, hogy a baráti kölcsönről szóló cikk megjelenjen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


