Hagyják, így gyorsabban szabadulnak
Felmentették az ezredest Jemenben
A jemeni parlament mentesítette az elnököt a felelősségre vonás alól. Száleh Ománba távozik.
2012.01.21 23:49MTITörvényben mentette fel a jemeni parlament szombaton Ali Abdalláh Száleh távozó elnököt az ellenzéki tüntetők megölése miatti büntetőjogi felelősségre vonás alól, ami elősegítheti az ezredes végleges kiszorítását a hatalomból és az egy éve kirobbant zavargások befejezését.
A parlament az eredeti tervek értelmében Száleh segítőinek is teljes mentességet biztosított volna, ám a nemzeti egységkormány által csütörtökön módosított törvénytervezet ezt korlátozta: a hivatali idejük elkövetett "politikailag motivált" bűncselekményekért ugyan nem vonhatók felelősségre, de "terrorcselekményekért" igen.
Nem kormányzati szervezetek és az elnök távozását követelő tüntetők hevesen ellenezték Száleh munkatársainak teljes büntetlenségét. A tüntetők azt szeretnék, ha Szálehet és segítőit bíróság elé állítanák a tavaly januárban kirobbant tiltakozó mozgalmuk véres leverésére tett kormányzati kísérletekért, amelyek több száz halálos áldozatot követeltek.
Száleh felmentése a felelősségre vonás alól része annak a tervnek, amelyet a Perzsa-öbölbeli arab országok dolgoztak ki a jemeni belpolitikai válság rendezésére.
A törvény elfogadását is a tavaly novemberben aláírt terv irányozta elő, amelynek értelmében Száleh távozik a hatalomból, cserébe pedig ő és munkatársai büntetlenséget kapnak.
Száleh 33 évig tartó önkényuralmi kormányzása nagy részében élvezte a szomszédos Szaúd-Arábia, valamint az Egyesült Államok támogatását. E két utóbbi ország azonban támogatta a hatalmi átmenetre - így Száleh távozására - vonatkozó tervet is, attól tartva, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat jemeni szárnya - az al-Kaida legveszélyesebbnek ítélt csoportja - kihasználhatná a zavargások folytatódását.
Jemeni illetékesek szombaton bejelentették, hogy a távozó elnök rövidesen Ománba látogat, útban az Egyesült Államokba, ahová gyógykezelésre utazik. A bejelentés arra enged következtetni, hogy Száleh a szomszédos Ománt választja lakóhelyéül. Három illetékes bejelentette, hogy az elnök Ománba utazik, csak azzal kapcsolatban adtak eltérő tájékoztatást, hogy a kezelés után Ománban marad-e száműzetésben, vagy visszatér Jemenbe.
Az Egyesült Államok nem akarja befogadni Szálehet, mert nem szeretné, ha a jemeniek úgy tekintenének rá, mint aki a jemeni tüntetők életét kioltó véreskezű vezetőnek ad menedéket. Amerikai illetékesek szerint Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek sem kívánja befogadni Szálehet.
Mohammed as-Sajef kormánypárti illetékes azt mondta, hogy Száleh a közeli napokban Ománba utazik, majd onnan az Egyesült Államokba, ahol a tavaly júniusi merénylet során elszenvedett sebesülését kezelik. A kezelés után visszatér Jemenbe, és az Általános Népi Kongresszus vezetője lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


