Mindent megtesznek a feszültség csökkentéséért
Törökország újra tárgyalna az Iráni atomprogramról
Törökország szorgalmazta csütörtökön az iráni atomprogramról folytatott nemzetközi tárgyalások azonnali felújítását.
2012.01.19 18:59MTITörökország kész otthont adni az Irán és a hatok - az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország - közötti tárgyalásoknak, vagy bármilyen más módon hozzájárulni a megbeszélések folytatásához - mondta Ahmet Davutoglu török külügyminiszter iráni hivatali partnerével, Ali Akbar Szálehivel közös sajtótájékoztatón Ankarában. "A lényeg, hogy haladéktalanul megkezdődjenek a tárgyalások, és csökkenjen a feszültség" - hangsúlyozta.
Iráni tisztségviselők korábban azt mondták, szívesen vennék, ha Törökország adna otthont a tárgyalásoknak.
Közben Párizsban Alain Juppé francia külügyminiszter úgy nyilatkozott, úgy tűnik, Irán nem hajlandó tárgyalni, ezért a következő lépés a szankciók szigorítása lehet. A francia diplomácia irányítója kijelentette, reméli, az EU-tagállamok külügyminiszterei hétfőn Brüsszelben megállapodnak az iráni olajkivitelt sújtó embargóról és az iráni központi bank forrásainak befagyasztásáról.
Hírek szerint több EU-tagállam vonakodik egy Irán elleni olajembargó bevezetésétől. Egyrészt az iszlám köztársasággal fennálló élő szerződéseket féltik, másrészt attól tartanak, hogy az embargó következtében megnőhetnek az olajárak, ami kiszámíthatatlan következményekkel járhat, főleg az olyan, gazdasági válság által sújtott országokban, mint Görögország.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:10 Kirabolták a budakeszi önkéntes tűzoltók bevetésre kész autóját
- 20:07 Videó: Autópályán kergette az öthetes kiscicát a rendőr - végül örökbe is fogadta
- 18:06 Meghalt egy apa, gyermeke pedig súlyosan megsérült egy szlovéniai hegyi balesetben
- 16:26 Fűrész Tünde: Kitöröltek a Kopp Mária Intézet történetéből
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


