Tárgyalásokba kezdett a két szervezet
Egyesül a Hamász és az Iszlám Dzsihád?
Az egyesülésről kezdett megbeszéléseket a két legfontosabb iszlamista palesztin szervezet, a Gázai övezetben uralkodó Hamász és az Iszlám Dzsihád.
2012.01.17 16:09MTIA Hamász gázai vezetője, Iszmáil Haníje "elmélyült párbeszéd" megkezdését javasolta a két mozgalom fúziójáról - jelentette a politikus irodája egy közleményben, miután a Dzsihád küldöttségével találkozott.
Az Iszlám Dzsihád szóvivője szerint a párbeszéd valójában már meg is kezdődött "a legmagasabb szinten" a palesztin területeken és külföldön, sőt az izraeli börtönökben is. A szóvivő a palesztin ügy érdekében állónak nevezte a két mozgalom egyesítését, amely kihatással lesz a palesztin felszabadítási mozgalom jövőjére, különösen az "arab tavasz" összefüggésében.
A Hamász és a Dzsihád először jelentette be hivatalosan, hogy a fúzióról tárgyal. Álláspontjukban azonban fontos eltérések vannak. A kezdeményezés azután került nyilvánosságra, hogy a Hamász és a Fatah elhatározta a kibékülését. A Fatah Ciszjordániában uralkodik Mahmúd Abbász palesztin elnök vezetésével.
Az Iszlám Dzsihád katonai szárnya, az al-Kudsz Brigádok saját állításuk szerint 8000 fegyverest tudnak felsorakoztatni, míg a Hamász katonai szárnya, az Ezzeddín al-Kasszám Brigádok 20 ezer tagot számlálnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


