Merénylet készül Tadic, Irinej és Dacic ellen?
Megfenyegették a szerb vezetést
A szerb belügyminisztérium vezetését arról értesítették, hogy merénylet készül Boris Tadic szerb elnök, Irinej pátriárka, a szerb pravoszláv egyház vezetője, Ivica Dacic belügyminiszter és Milorad Veljovic, a szerb rendőrség igazgatója ellen.
2012.01.16 09:42MTIA B92 hírügynökség internetes portálján megjelent információ szerint a Blic című belgrádi napilap értesülése szerint a szerb belügyminisztérium egyik tisztségviselője pénteken olyan sms-üzenetet kapott, amely szerint a "Banja Luka-i Borik sportközpontban (január elején) tervezett merénylettől eltérően az új merényletkísérlet kevésbé lesz látványos".
A szerb belügyminisztériumi forrás arról tájékoztatta a Blic című újságot, hogy az üzenet feladója "figyelmeztetésnek és nem fenyegetésnek" szánta az sms-üzenetet, amely az egyik szerbiai mobilszolgáltató hálózatán keresztül érkezett a címzetthez.
"Az üzenet egy olyan személytől származik, aki jól ismeri az alvilág történéseit, és így jutott a készülő merényletről szóló információkhoz" - hangsúlyozta a szerb belügyminisztériumi forrás, amely arról is tájékoztatta a Blicet, hogy "az információt rendkívül komolyan vették és a rendőrség megszigorította az óvintézkedéseket".
Január 8-án a Banja Luka-i Borik sportcsarnokban a rendőrség 3 kilogramm robbanószert, több fegyvert, négy pokolgépes szerkezetet és rengeteg lőszert talált. A csarnokban másnap ünnepelték a boszniai Szerb Köztársaság fennállásának 20. évfordulóját, amelyen megjelent a teljes szerb állami vezetés - közöttük Boris Tadic szerb elnök is - és a szerb pravoszláv egyház főméltóságai. Az eset kapcsán egy embert őrizetbe vettek. Hír szerint a szálak a Balkán térségében tevékenykedő alvilághoz vezetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


