A hajó gyomra ejtette fogságba?
Képek! Zátonyra futott olasz hajó: hiányzik egy magyar
Esetleg a felborult hajó belsejében rekedhettek az eltűntek az olasz parti őrség egyik illetékese szerint. Eddig nyolc magyarról tudni, hogy a zátonyra futott olasz óceánjáró hajón utazott.
2012.01.14 19:03MTIAz olasz parti őrség egyik illetékese szerint elképzelhető, hogy a péntek este léket kapott, s oldalára fordult óceánjáró luxushajó belsejében rekedt az a mintegy 70 ember, akiket a hatóságok még mindig eltűntként tartanak nyilván, s akik után továbbra is folyik a kutatás.
Cosimo Nicastro kapitány elmondta: nincs ugyan olyan meggyőző bizonyítékuk, hogy bárki is lenne a hajó, a Costa Concordia belsejében, de mivel a környező tengerszakaszt tüzetesen átvizsgálták, s nem találtak további halottakat vagy túlélőket, ezt a lehetőséget nem lehet kizárni. Hozzátette: a búvárok a luxushajó vízzel elárasztott részeiben kutatnak.
Időközben nyilvánosságra hozták, hogy az eddig talált három halott közül kettő francia turista, a harmadik pedig a személyzet egyik perui tagja.
A Costa-cég egyik vezetője, Gianni Onorato szombaton elmondta: a kapitány a megszokott útvonalon vezette a hajót, ugyanazon, amit egy évben 52-szer megtesz. Mint hozzátette, a kapitány régóta, 11 éve dolgozik a Costánál.
Azt egyelőre nem tudni, pontosan mi okozta a bajt, ennek kiderítésére megkezdődött a vizsgálat. Az biztos, hogy a Costa Concordia nekiment valaminek: a törzsén egy hatalmas, 50 méteres lék keletkezett. Állítólag a hajó kapitánya a baleset után szándékosan vitte a hajót a közeli sziget partjai felé, hogy a sekélyebb vizekre érve könnyebb legyen az utasok kimenekítése. Egy francia utas, egy tapasztalt vitorlázó viszont azt nyilatkozta: a Costa Concordia eleve túl közel haladt a parthoz, mindössze másfél kilométerre voltak attól az ütközés pillanatában.
Eddig nyolc magyarról tudni, hogy a zátonyra futott olasz óceánjáró hajón utazott
Az olaszországi magyar képviseletek értesülései szerint nyolc magyar is utazott a zátonyra futott olasz óceánjáró hajón, közülük hárman a személyzet tagjai voltak.
Érszegi Márk megbízott konzul Rómában úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy eddig magyarországi hozzátartozók és utazásszervező irodák telefonhívásai alapján azt tudják, miszerint nyolc magyar tartózkodott a péntek este tíz óra körül zátonyra futott Costa Concordia óceánjáró hajón.
Három magyar a hajó tánckarában dolgozott: ketten épségben megmenekültek. Egy harmadik nőről egyelőre nincsen hír. Rokonai azt jelezték, hogy ismeretlen számról olaszországi hívást kaptak, lehet, hogy hozzátartozójuk próbált velük kapcsolatba lépni. Egy három fős család is a hajón utazott, ők is megmenekültek - erősítette meg MTI-nek Dr. Rónaszéki Áron milánói konzul, aki azt mondta, hogy a magyar család Milánóban tartózkodik és készül haza.
Az olaszországi magyar képviseletek egy magyar párról is tudnak, és úgy értesültek: a két fiatal Facebook oldalukon jelezte, hogy sikeresen megmenekültek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


