Caplovic "tendenciózus" állításai
Szlovák iskolákat nyomnak el a szlovákiai magyarok?
Dusan Caplovic, az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) alelnöke, volt emberi jogi és kisebbségügyi kormányfő-helyettes szerint Szlovákia déli, jórészt magyarok lakta régióiban diszkriminálják a szlovák iskolákat.
2012.01.14 10:29MTISolymos László, a Híd magyar-szlovák párt frakcióvezetője tendenciózusnak és elfogultnak minősítette Caplovic nyilatkozatát.
"A szlovák iskolának gyakran korlátozott lehetőségei vannak - szükséges - létezéséhez. A jelenlegi szabályok, amikor az iskolák tanulóra, s nem osztályra kapják az állami támogatást, olyan feltételek kialakulását teszik lehetővé, amely éppen a szlovák iskolák növekvő diszkriminációjához vezet. A szlovák iskolák az ország nemzetiségileg vegyesen lakott területén nincsenek védve, holott ebben a környezetben gyakran kisebbségi helyzetben vannak" - jelentette ki Caplovic abban az interjúban, amelyet a TASR közszolgálati szlovák hírügynökség hozott nyilvánosságra szombaton.
Caplovic úgy véli: nemcsak a nemzeti kisebbségek oktatásügyének fejlődését kell bebiztosítani, de a szlovák nemzeti oktatás fejlődését is abban a környezetben, amelyben a szlovákok kisebbségben élnek.
"Ugyanannak az elvnek kell érvényesülnie, mert máskülönben Szlovákia déli részén folytatódni fog a régió szisztematikus magyarosítása" - fejtette ki Caplovic. Megjegyezte: ilyen és hasonló gondokkal küszködik a szlovák iskola például Révkomáromban, Dunaszerdahelyen vagy Szőgyénben is. Hozzátette: a dél-szlovákiai szlovák oktatás "likvidációjának" megállítása érdekében módosítani kellene az oktatásügy finanszírozását. Hangsúlyozta: a magyar iskolákban szükség van a szlovák nyelv oktatása óraszámának jelentős emelésére, mert "máskülönben a szlovák mint hivatalos nyelv és a szlovákok ebben a környezetben elvesznek".
"Biztos, hogy közeledik a választás, mert azok a politikusok, akiktől ezt a múltban is megszoktuk, újra megpróbálják megoldani a magyar kérdést" - reagált Caplovic nyilatkozatára Solymos László.
A Híd frakcióvezetője "tendenciózusnak" minősítette Caplovic állításait. A Híd nem abban látja a problémát, hogy magyar vagy szlovák nyelvű-e az iskola, hanem abban, hogy nagy vagy kis iskoláról van-e szó.
"A jogszabályokat úgy kell módosítani, hogy segítsünk minden kis iskolának függetlenül az oktatás nyelvétől" - hangsúlyozta Solymos László.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


