Rendszerellenes intézkedéseknek tekintené Teherán
Félreérti Irán az ellene irányuló szankciókat?
Gennagyij Gatilov orosz külügyminiszter-helyettes közölte: az Irán elleni újabb szankciókra világszerte úgy tekintenének, mint a teheráni rendszer megváltoztatására irányuló kísérletre.
2012.01.13 08:59MTI"Az Irán elleni újabb szankciókra, valamint az ország ellen indítandó esetleges hadműveletre a nemzetközi közösség kétségkívül úgy tekintene, mint amelyeknek a teheráni rendszer megváltoztatása a célja" – mondta Gatilov.
Az Európai Unió várhatóan január 24-én dönt arról, milyen újabb szankciókkal sújtsa Iránt atomprogramja miatt, az újabb büntetőintézkedések célpontja a kőolajipar mellett az iráni központi bank.
"Az országgal való katonai együttműködést korlátozó korábbi ENSZ-határozatok miatt úgy véljük, hogy a szankcionálás eszköze mostanra elavult" – tette hozzá az orosz külügyminiszter-helyettes.
Gatilov szerint az újabb büntetőintézkedések bevezetése akadályozza az iráni atomprogram körül kialakult válság békés megoldását. Hozzátette, hogy "az utóbbi időben az Iránnal kapcsolatos helyzet kiszélesedésének világos tendenciáját figyelik meg".
"A nyugati országoknak az ENSZ Biztonsági Tanácsa keretét meghaladó egyoldalú szankcióinak negatív hatása lesz Irán lakosságára és gazdaságára, és aláássa a nemzetközi közösségnek az iráni atomprogram rendezésére irányuló erőfeszítését" – mondta végezetül Gennagyij Gatilov.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06