Sosem aludhatnak nyugodtan?
Újabb földrengés rázta meg Új-Zéland második legnagyobb városát
Az utóbbi egy hétben a térséget három hatalmas utórengés rázta meg, 5,3-5,8-as erősséget mutat a Richter-skála.
2011.12.31 15:13Sós ÉvaA legfrissebb információk szerint egy, a Richter-skála szerinti 5,3-as erősségű rengés rázta meg a földet Christchurch közelében szombaton – mint ismeretes, Új-Zéland második legnagyobb városát még februárban pusztította majdnem el egy 6,3-as rázkódás.
Az első lökéseket helyi idő szerint 13 óra 44 perckor (0:44 GMT) észlelték, az epicentruma Christchurch-től mindössze 14 kilométerre volt.
Egyelőre nem érkeztek jelentések sérülésekről vagy halálesetről. A hatóságok nem adtak ki szökőár-riasztást sem.
A 2010. szeptember 4-ei heves, 7,1-es földrengést számos utórengés követte, ebből a már említett februári 6,3-as erősségű okozta a legnagyobb károkat: döntötte a város egy részét, és házak ezreit rongálta meg, legalább 180 halálos áldozatot követelve.
A hatóságok tájékoztatása szerint a térséget csak az elmúlt egy hétben több utórengés rázta fel, ebből három igen komoly, a Richter-skála szerinti 5,3-5,8-as erősséget is elérte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


