Vádat emeltek egy iraki férfi ellen
Romániában bújtatták az al-Kaida több tagját
Vádat emelt a román ügyészség egy iraki állampolgár ellen, aki az al-Kaidával kapcsolatban álló több honfitársát is segítette abban, hogy Romániába be- majd kiutazzanak.
2011.12.30 15:51MTIA román szervezett bűnözés és terrorizmus-ellenes ügyészség (DIICOT) pénteki közleménye szerint Mohamad al-Dulaimi öt honfitársát segítette, hogy Romániába belépjenek, miközben tudta, hogy Irakban a hatóságok az al-Kaida terrorakcióinak támogatása miatt körözi őket. A közlemény szerint az öt iraki, akiknek Romániába való illegális belépését és ideiglenes tartózkodását segítette a vádlott, már nem tartózkodnak román területen.
Az ügyészek szerint a vádlott négy kereskedelmi társaságot létesített azzal a céllal, hogy meghosszabbíthassa romániai tartózkodási engedélyüket.
A román hatóságok korábban már bíróság elé állították Mohamad al-Dulaimit bűnszövetkezet létrehozása és bevándorlókkal való kereskedés vádjával. Első fokon négy év és hat hónap szabadságvesztésre ítélte a román bíróság, amely abban találta bűnösnek, hogy több társával együtt megkönnyítették több mint 250 iraki állampolgárnak Romániába való belépését és ideiglenes tartózkodását.
A román ügyészek ebben az ügyben együttműködtek az iraki, a bolgár, a magyar és a svéd nyomozó hatóságokkal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


