Folytatódnak a tüntetések
Foglyokat engedtek szabadon Szíriában
A szíriai kormány bejelentette szerdán, hogy szabadon engedtek 755 embert, akit az elmúlt hónapok rendszerellenes tüntetései során tartóztattak le.
2011.12.28 18:13MTIA hivatalos hírügynökség szerint olyan személyekről van szó, akiknek "nem tapad vér a kezükhöz". Legutóbb a múlt hónapban volt hasonló amnesztia; akkor 2645 fogoly került ki a különféle börtönökből. Az ellenzék állítása szerint ennek ellenére még mindig ezrek vannak a belbiztonsági erők és a hadsereg fogságában.
Hamában, ahová arab megfigyelőket várnak, szerdán ellenzéki állítás szerint hat tüntetőt öltek meg a kormányerők. Az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak sikerült élő adásban mutatnia a lövések elől menekülő embereket, de katonák nem látszottak a képeken. Az emberek kiabálva kérdezték, hogy hol vannak az arab megfigyelők.
Egy másik forrongó városban, Homszban az ellenzékiek nem voltak hajlandóak elfogadni, hogy a hadsereg egyik tisztje is jelen legyen a megfigyelőkkel kitűzött találkozójukon, ezért nem lett belőle semmi. Párizsi vélemény szerint egyébként azért nem látták a megfigyelők az előző nap az erőszakos eseményeket, mert túl kevés ideig voltak Homszban.
Túl kevés időt töltöttek ott, ezért nem tudták felmérni a helyzetet... és a jelenlétük nem tudta megakadályozni a vérontást - hangoztatta a francia külügyminisztérium szóvivője. A megfigyelők azt ígérték, hogy vissza fognak térni a városba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


