Egy-két évre lehet e lépéstől
Atomtöltet Észak-Koreából: "már nem kell sokáig várni"
Észak-Korea valószínűleg közelebb jutott ahhoz, hogy nukleáris töltetekkel szerelje fel ballisztikus rakétáit, mint ezt általában feltételezik róla; Phenjan talán egy-két évre lehet e lépéstől - véli az amerikai törvényhozás fegyverkezési ügyekben illetékes egykori vezető tanácsadója.
2011.12.28 07:02MTILarry Niksch, aki 43 éven át követte az észak-koreai eseményeket, új tanulmányában úgy vélte: Phenjant vélhetően egy-két év választja el attól, hogy olyan kis méretű nukleáris tölteteket állítson elő, amelyeket felszerelhet a közepes hatótávolságú Nodong rakétáira. Ehhez persze elegendő mennyiségű dúsított uránt is elő kell állítania.
Amennyiben Észak-Korea nukleáris töltetekkel felszerelt rakétákkal rendelkezne, az felbolygatná Kelet-Ázsiát, új politikai és katonai kihívások elé állítaná az Egyesült Államokat és szövetségeseit.
Az amerikai hírszerzés régóta azzal küszködik, hogy felderítse, Phenjan mikor tesz szert ilyen csapásmérő képességre. Észak-Korea viszonylag kevés rakétakísérletet végzett az elmúlt években, ami azt sejteti, hogy tovább kell dolgoznia a szükséges technológia kifejlesztésén, még ha együtt is működött Iránnal e téren.
Phenjan nukleáris csapásmérő képessége és rakétái amiatt kerültek ismét a figyelem előterébe, hogy Észak-Koreában szerdán végső búcsút vesznek a hivatalos közlés szerint másfél hete elhunyt Kim Dzsong Il vezetőtől, akinek hatalmát legkisebb fia, Kim Dzsong Un "örökli" majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


