Újabb 19 halott
Erőszakos halál: megérkeztek az Arab Liga első megfigyelői Szíriába
Megérkezett csütörtökön Szíriába az Arab Liga megfigyelőinek első csoportja, miközben újabb 19 erőszakos halálesetről adtak hírt a helyi ellenzéki jogvédők.
2011.12.22 23:27MTIA 12 fős csoportot Szamir Szeif al-Jazal, a liga főtitkár-helyettese vezeti, és 12 jogi és biztonsági szakértő alkotja. A következő napokban újabb csoportok érkeznek Damaszkuszba, és az év végéig 500-ra akarják növelni a számukat. A feladatuk az lesz, hogy ellenőrizzék a liga válságtervének a végrehajtását. Szíria azt vállalta, hogy kivonja katonáit a forrongó településekről, leállítja az erőszakos elnyomás gépezetét, szabadon engedi a politikai foglyokat, és párbeszédet kezd az ellenzékkel.
Az előkészítők érkezését a hivatalos média nem közölte; a csoport azonnal egy megbeszélésre utazott a szállodájából.
A megfigyelőknek a liga szerint teljesen szabad lesz a mozgásuk, felkereshetik a börtönöket, más őrizetbevételi helyeket, kórházakat, az ellenzék képviselőit és emberi jogi szervezeteket. Az érkezéshez időzítve a szíriai kormány azt jelentette be, hogy az elmúlt hónapokban fegyveres terrorista csoportok a rendfenntartó erők több mint 2 ezer tagját ölték meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


