Egy millióan kívánnak távozni egyházukból
Százezrek hagyják el a keresztény közösségeket Németországban
Németországban a lakosság meghatározó többsége, csaknem 60 százaléka kereszténynek vallja magát, 1 millió ember viszont távozni kíván egyházából, és a kilépési hullám mindenekelőtt az evangélikus felekezetet és a katolikus egyházat, a két legnagyobb keresztény közösséget fenyegeti egy szerdán bemutatott felmérés szerint.
2011.12.21 18:53MTIA Sinus közvélemény-kutató intézet reprezentatív felmérése alapján a 82 milliós országban a 14 éven felüli népességen belül 2,4 százalékos az egyháznak hátat fordítani szándékozók aránya. "Ha azokat is hozzávesszük, akik még csak fontolgatják a kilépést, akkor egy több mint 5,5 milliós tömeget látunk" - áll a Die Zeit című hetilap karácsonyi vallási mellékletében ismertetett felmérésben.
Az evangélikusoknál a legnagyobb, 3,2 százalékos azok aránya, akik már döntöttek a kilépésről. A katolikusoknál ugyanez az arány 1,6 százalék. A kilépést egyelőre csak fontolgatók aránya az evangélikusoknál 12,1 százalék, a katolikus vallású németek körében 9,9 százalék.
"Németország a keresztény egyházak számára missziós területté vált", ahol lassan ismét megjelenhetnének a hittérítők - kommentálta az adatokat Bodo Flaig, a Sinus ügyvezetője. Ugyanakkor a nagy keresztény egyházak taglétszámának évek óta tartó csökkenése ellenére a német társadalom szinte valamennyi rétegében továbbra is keresztény a többség - tette hozzá.
Az összesen 2 ezer 14 éven felüli német állampolgár megkérdezésével végzett felmérés alapján a lakosság 59 százaléka vallja magát keresztény vallásúnak, 21 százalék rendszeresen jár templomba, 10 százalék pedig naponta imádkozik.
Kapcsolódó írások:
- Rétvári Bence a belorusz nagykövethez fordult
- Kereszténydemokrácia: a megsemmisíthetetlen politikai erő
- Keresztényüldözések a Közel-Keleten
- Ezernégyszáz éves keresztény emléket találtak
- Orbán: mindent, ami a mai világunkban jó, 1956 teremtette meg
- Nem a fegyveres erők a felelősek a kopt keresztények haláláért?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06