A nő az európai kormányok támogatását kéri
Timosenko lánya: "édesanyám haldoklik, semmilyen segítséget sem kap"
Anyja életéért harcol Jevhenyija Carr (Timosenko), aki a Bild című német napilapnak adott interjúban drámai hangon kijelentette: "Édesanyám haldoklik, semmilyen segítséget sem kap".
2011.12.13 11:21Révuti NorbertA 31 éves fiatalasszony európai körútján arra kéri a kormányokat, támogassák bebörtönzött anyját – írta a német napilap kedden internetes változatában.
A volt ukrán kormányfő, ellenzéki vezető augusztus 5. óta van őrizetben egy kijevi fogdában. Október 11-én egy kijevi kerületi bíróság első fokon hétévi börtönbüntetésre, közel 200 millió dollárnyi kártérítés kifizetésére és vezető tisztségek betöltéséről három évre való eltiltásra ítélte hivatali hatalommal való visszaélés vádjával, az ügyészség szerint Ukrajna számára jelentős anyagi kárt okozó 2009-es orosz-ukrán gázárszerződések megkötése miatt.
Más ügyekben is folyik ellene büntető eljárás, így az Ukrán Egyesített Energiarendszerek (EESZU) vezetőjeként az 1990-es években elkövetett állítólagos adócsalás és sikkasztás miatt. Timosenko tagadja a vádakat, és azt hangoztatja, hogy legfőbb politikai ellenlábasa, Viktor Janukovics elnök politikai bosszújának az áldozata, míg a hivatalos Kijev a korrupció elleni harccal indokolja az eljárásokat.
Timosenko hozzátartói és Nyina Karpacsova ombudsman szerint súlyos hátpanaszokkal küzd, fájdalmai ágyhoz kötik. A börtönhatóságok szerint élete nincsen veszélyben és kihallgatható. December 8-án a börtöncellában, az ágya mellett tartott a bíróság kihelyezett ülést, és az EESZU-ügyben ismételten elrendelték őrizetbe vételét.
"A kijevi kormány fizikailag semmisíti meg az ellenzéket. Az anyám az útjukban áll" – jelentette ki Jevhenyiha Timosenko, aki semmit sem veszített eltökéltségéből: "Amíg élünk, a családunk a szabadságért és a demokráciáért fog harcolni Ukrajnában" – mondta a német napilapnak Timosenko lánya.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


