Csaknem félszáz halott a megtorló akciókban
Szíria - Több városban irtotta a népet a hatalom
Szíria több városában lőttek tüntetőkre pénteken, s a nap folyamán legalább 44 ember vesztette életét a biztonsági erők megtorló akcióiban szíriai emberi jogi források szerint.
2011.12.10 09:08MTIA Szíriai Nemzeti Tanács elnevezésű, ellenzéki erőket tömörítő szervezet arra is figyelmeztetett péntek esti közleményében, hogy a közép-szíriai Homszban - ahol pénteken gyermekek is voltak a halálos áldozatok között - nagyszabású megtorló akcióra készül a hadsereg, amely katonák ezreit és páncélozott járművek százait vonta össze a körzetben, rohamra készen. A Damaszkusztól 160 kilométerre északra fekvő Homsz körüli feszültség kapcsán - újabb vérengzés veszélyére figyelmeztetve - "rendkívüli aggodalmát" fejezte ki Washington is.
A nagy létszámban felvonultatott biztonsági erők ellenére pénteken Homsz mellett számos tüntetés volt főként a dél-szíriai Deraában - ahol kilenc hónapja elkezdődött a tiltakozó mozgalom -, a délnyugati Idlíb tartományban, a közép-szíriai Hamában és Deir ez-Zórban.
A Szíriai Nemzeti Tanács adatai szerint eddig csaknem ötezer ember vesztette életét az arab országban kibontakozott tiltakozási hullámban, s közülük több mint 1700-an Homszban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


