Lenullázná a Fidesz az MSZP-t?
Martin Schulz kiállt az MSZMP jogutódjáért
Elítélte Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista képviselőcsoportjának vezetője "a magyar kormány arra irányuló kísérleteit, hogy a Magyar Szocialista Pártot felelőssé tegye és megbélyegezze az 1956 és 1989 közti kommunista időszak alatt elkövetett bűnökért".
2011.12.09 17:14MTIÁllásfoglalásában Schulz "a Magyar Szocialista Párt felszámolására irányuló törekvést" is említett.
Brüsszelben pénteken kiadott közleményében a német képviselő azt írta: a Magyar Országgyűlés azt tervezi, hogy ebben a hónapban elfogadja az alaptörvény átmeneti rendelkezéseit, amelyek, a tervezet szerint, a szocialistákat vádolnák a rendszerváltás előtti korszak bűneiért, és megnyitnák az utat afelé, hogy eltiltsák őket a közélettől.
Schulz a közlemény szerint kijelentette: "Európai demokratikus mércével teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy az 1989 előtti kommunista rendszer bűnei miatt bűnbaknak nyilvánítsák azt a pártot, amelyet az elmúlt húsz évben több alkalommal legitimáltak a magyar választók. Az MSZP-t nem lehet a korábbi MSZMP-vel azonosítani. Ellenkezőleg, a Magyar Szocialista Párt egyértelműen az európai alapértékek és a demokratikus hagyományok alapján működik, és, ahogyan azt az 1990 óta kormányon töltött három ciklusa is jelzi, tiszteletben tartja a jogállamiságot. A magyar kormánynak az a szándéka, hogy kizárólagossá tegye a maga politikai hatalmát; attól fél, hogy erős európai, szociáldemokrata szellemiségű ellenzéke lesz."
"A Magyar Szocialista Párt felszámolására irányuló törekvés ellentétes a pluralizmus és a képviseleti demokrácia alapelvével, amelyet a Lisszaboni Szerződés is véd, és egyértelműen sérti az EU Alapjogi Chartájában megfogalmazott gyülekezési és egyesülési szabadságjogokat" - fejtette ki Schulz.
"Veszélyes precedenst teremtünk Európában, ha nem lépünk fel az ilyen törekvések ellen. Ha az Európai Unió szó nélkül eltűri azt, hogy 20 évvel a berlini fal leomlása után egy kormány félelmet keltsen állampolgáraiban, akkor ugyanez más tagállamokban is megtörténhet. Mindannyiunkkal megtörténhet. Az európai szocialista frakció nem fogja eltűrni az ilyen törekvéseket" - tette hozzá Martin Schulz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


