Szunyókáltak, olvasgattak az értekezleten
Megbüntették a fegyelemkonferencia fegyelmezetlen résztvevőit Kínában
Öt helyi vezetőt felelősségre vontak és megbüntettek, mert vagy újságot olvastak, vagy elbóbiskoltak egy épp a fegyelem megszigorításáról tartott videokonferencián.
2011.12.09 15:28MTIA lefüleltek mindegyike az észak-kínai tartomány megyei, vagy kerületi adóhivatalának vezetője - mondta el pénteken a Hszinhua hírügynökségnek Li Csao-csien (Li Zhaojian) a Kínai Kommunista Párt sanhszi tartományi bizottságának titkára. Példát azért statuáltak velük, mert az összehívottak körében épp a kormányzati hivatalnokok, vezetők fegyelmének megszigorítása volt napirenden.
Sanhsziban egy decemberi kampány részeként ellenőrizni fogják, hogy a kormányzati és párttisztviselők tartják-e magukat a különböző tiltásokhoz,a melyek szerint például munkaidőben nem hagyhatják el szolgálati helyüket, nem játszhatnak, vagy végezhetnek "szabadidős tevékenységet", ami többnyire fürdők, masszázs szalonok látogatását jelenti. A közkedvelt, de illegális kaszinózás, vagyis a szerencsejáték a hivatali időn túl is tilos a számukra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


