Demonstrálól lakat alatt
200 tüntető őrizetben - Moszkvában börtönt ér az ellenzékiség?
Legalább kétszáz tüntetőt őrizetbe vettek a rendőrök a moszkvai Diadal téren, ahova kedden a Jabloko és a Másik Oroszország ellenzéki pártok szerveztek tiltakozást a választási visszaélések miatt.
2011.12.06 17:49MTIA helyszíni tudósítások szerint Moszkva egyik központi terét több száz, a kormányzattal szimpatizáló ellentüntető foglalta el, még mielőtt az interneten meghirdetett ellenzéki megmozdulás részvevői odaértek volna. A rendőrség, amely nagy erőkkel vonult fel, megakadályozta, hogy a választások ellen tiltakozni készülők kijussanak a Diadal térre az oda vezető Majakovszkij metró kijáratán keresztül és szinte azonnal elkezdték kiszorítani a térről a tüntetőket.
Az őrizetbe vettek között van a Jabloko vezetője, Szergej Mitrohin is, akit éppen akkor fogtak le, amikor arról próbálta meggyőzni a rendőri erők parancsnokát, hogy nem az ellenzéki szimpatizánsok, hanem az Egységes Oroszország zászlóival felvonult és dobokkal, hangosbeszélőkkel hangoskodó fiatalok szegték meg a gyülekezési törvényt.
Mitrohint kedden már az ellenzéki akció elején őrizetbe vették egyszer, de rögtön elengedték, amikor felmutatta képviselőjelölti igazolványát.
A vasárnapi parlamenti választásokon a Jabloko 3,43 százalékot szerezte meg, ami nem volt elegendő a törvényhozásba jutáshoz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


