Pályázatot nyújtott be Magyarország a NATO-hoz
Magyarok ellenőrzik majd Koszovó felső légterét?
Kovács István nagykövet, a brüsszeli magyar NATO-képviselet vezetője bejelentette: pályázatot adott be Magyarország a NATO-nál Koszovó felső légterének ellenőrzésére és a forgalom irányítására, amit jelenleg az atlanti szövetség lát el.
2011.12.05 14:39MTIA NATO székházában hétfőn ismertette a magyar pályázatot Szepessy Kornél, a HungaroControl Zrt. légiforgalmi szolgálat vezérigazgatója, valamint Gergely Máté, a vállalat légügyi főigazgatója.
A NATO az 1999-es koszovói konfliktus lezárultával ellenőrzési jogot szerzett a koszovói felső légtér felett. A politikai és a biztonsági helyzetre tekintettel a NATO illetékes szakértői testülete már régóta dolgozik azon, hogy Koszovó felső légterét miként, milyen feltételek mellett lehetne megnyitni a polgári légi közlekedés előtt. Az észak-atlanti szervezet a kérdésben potenciálisan érdekelt, kedvező földrajzi fekvésű NATO-tagállamokat és partnerországokat megkeresve, többek közt Magyarországhoz is azzal a kérdéssel fordult, képes és hajlandó lenne-e átvállalni Koszovó felső légterének ellenőrzését és a forgalom irányítását.
Mint arról Kovács István beszámolt, a nyugat-balkáni régió stabilitását kiemelt külpolitikai prioritásként kezelő magyar kormány pozitívan reagált a megkeresésre.
"A pályázat benyújtásával egyúttal demonstrálni kívántuk, hogy Magyarország e téren is hozzá kíván járulni a NATO erőfeszítéseihez, a szövetség koszovói stabilizációs tevékenységének átfogó sikeréhez" - mondta a nagykövet.
Magyar részről jelenleg mintegy 240 katona szolgál Koszovóban.
Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár várhatóan a jövő év elején tesz javaslatot az Észak-atlanti Tanácsnak arról, hogy melyik pályázatot fogadják el. Kovács István megítélése szerint a magyar pályázat nyerési esélyei kifejezetten jók.
NATO-források szerint a magyarokon kívül az albánok, a macedónok és az osztrákok pályáznak a koszovói feladatra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


