Megvont állampolgárság
Lomnici és Tőkés nyilatkozata az emberi méltóság védelmében
Közös nyilatkozatban szólítja fel a magyar és a nemzetközi közvéleményt "a magyarság hátrányos megkülönböztetése elleni" fellépésre Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
2011.12.04 10:19MTIAz MTI-hez vasárnap eljuttatott nyilatkozatukban - amelyet aláírt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke és Boldoghy Olivér, a szlovák állampolgárságától megfosztott révkomáromi színész-vállalkozó is - azt írták, hogy a határon túli magyarság "nemzeti méltóságát sorozatosan megsértik, és ezt az Európai Unió szó nélkül tűri". Álláspontjuk szerint az EU vezető szervei nem hajlandók foglalkozni a nemzetiségek jogaival, és az emberi jogokat sem védik hatékonyan, ha a jogsértés hátterében magyarellenesség húzódik meg.
Hangsúlyozták, elfogadhatatlannak tartják egyebek mellett azt, hogy "Esterházy Jánost a szlovák államfő háborús bűnösként bélyegzi meg, a délvidéki vérengzés áldozatainak emlékműveit pedig megrongálják, továbbá szlovák állampolgárságuktól fosztják meg mindazokat, akik nyíltan vállalják az anyaországhoz való kötődésüket".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


